Mindenki kedvenc Tommy Gavinje visszatért, méghozzá nem is akárhogy. Azt szeretem a kábeles sorozatokban, hogy elég sok dolgot megengedhetnek maguknak, pl agyoncigizhetik a szereplők a fejüket, lehet vele viccelni is, és nem kell politikailag korrektnek lenni.

Ez az utolsó mondat a lényeg. Van itt rasszizmus is, fenébe a tévés korlátokkal, de hát végülis Denis Leary az egyik kreatív a sorozat mögött, és írek a főszereplők. Nincs kötelező néger szerepelő, és még ezer más kötelező dolog sincs. És ez bizony jó. Csak tökösen srácok.

Az ugye világos volt, hogy egy icipicit lazítaniuk kell a kőkemény depresszión ami a második évadban uralkodott, és az első évad fináláléját se felejtsük el, ami a normális ember (human) retinájába égett egy-két hétre. Hogy miért volt világos a lazítás? Hát mert mindenhol az volt, hogy a humor/dráma (mivel dramedy a szóban forgó show) aránya jelentősen eltolódott, és ez nem jó.

Hát lazítottak. A főcímig (világ egyik legjobb főcíme) még aggódtam, hogy mi lesz, de az abszolúlt felpörgető zene (The Von Bodies - C'mon C'mon, ez azoknak akit érdekel) után belecsaptak a lecsóba. Egyrészt több a poén, másrészt a dráma is enyhült, harmadrészt meg ez a kedvenc sorozatom, szóval szinte bármit csinálhatnak.

A cigis poénon is már majdnem szakadtam a röhögéstől, de a pink floyd green day poén akkorát ütött, hogy majdnem lefordultam a székből! Még ilyet, még. Teljesen az első évad klasszikusait idézte minőségben, azokat az időket amikor lefizette a gyerekeit, hoyg infót adjanak. Ezt is csak az a pár emebr látta, akit megfertőztem, meg az a pár, aki a levegőben terjvedve kapta el a Rescue Me kórt.

Na eleget ömlengtem, meg itt is annó annó. 9/10-es kezdés után mi jöhet. Azért bevezették már a depi szálakat,nem kell agódni, már csak pár jó poén kell közéjük, hogy kibírjuk.