Studio 60 (2006-07 Pilot)

írta: human

mikor: 2006. július 29. 16:37 | 9 komment

Hát emberek, megjött a leírás alapján legjobban várt sorozat pilotja, amit Aaron Sorkin követett el, aki mellesleg szerintem tv istenség. A várakozások természetesen nagyok voltak, hiszen a West Wingből való (Az Elnök emberei) távozása óta, ami a negyedik évad végénél történt, nem csinált semmit amit mi is láthattunk, most meg visszacsábították és részenként 3 milliót súroló költségvetéssel csinálhatja amit szeretne.

Igen, ezt az utolsó gondolatot én komolyan gondolom, és Sorkin tényleg nem kaphatott nagy felügyeletet, vagy olyat kapott aki egyetért vele, mert ez a sorozat bizony kritika, de durván. Kritika az egész sírós béna amerikának, az FCC-nek, aki megöli a nagy tévéket, akiket nem tudok sajnáléni, mert olyan könnyedén és gyakorlattal térdelnek be neki, hogy rossz nézni. A kép alatt folytatom.

Studio 60 logó

Szóval azért vegyük csak át az alapszituációt: az SNL szerű Studio 60 sorozat főfőkreátora egy olyan döntés miatt kiborul, amiben egy kicsit is tényleg éles humorú sértő jelenetet ki kell vennie a műsorból, a beszari döntéshozó valószínűleg jogász pasi miatt, aki munkájának a leírása az hogy brodcast standards and practices amiről lövésem sincs micsoda, de tuti is van itthon ilyen ember, szóval kell legyen rá megnevezés. De mindegy, mert nem ez a lényeg.

Tehét kiborul a kreátor és az élő adásban elküld mindenkit, akinek a szórakoztatás megfojtásához a politikai korrektség jegyében dologhoz köze van. Természetesen kirúgják és természetesen kell valami, amivel kifogják a kirohanása mögül a szelet, és befogja a csatorna a saját vitorlájába. És ittjön a képbe Amanda Peet, friss főnök, akinek az az ötlete, hogy hozzák vissza a két régebbi nagyágyút, akiket menesztettek. Mindezt hétfőre, vagyis inkább egy éjszaka alatt.

Szereplők:

  • Matt and Danny: Matt szerepében Matthew Perry, Danny szerepében pedig Bradley Withford aki az elnök embereiben Josh volt. Mind a ketten hatalmasat alakítanak. Ennyi.
  • Jordan McDeere: A frissen kinevezett főnök, akinek első este ezzel a helyzettel kell megbírkózni. Amanda Peet játssza.
  • The Big Three: Innen én Sarah Paulson-t emelném ki, akit a Jack és Jill óta bírok. De persze a többiek is jónak tűnnek.
  • Cal Shanley: őt még muszáj megemlíteni, ő volt Danny, az újság író aki Cjre hajtott a West Wingben. Ezúttal az elő adás rendezője.

Persze találkozunk még ismerős arcokkal (pl a Sports Nightból is), mivel úgy tűnik Sorkin szeret azokkal dolgozni akikkel annó jóban volt egy régebbi szerzeményénél.

Nem titok, ez a pilot könnyedén hozta mindazt amit vártam tőle. Géppuska párbeszédet (van jelenet ahol 3-4 ember beszél egyszerre, és mind értelmesen (sok sikert a fordításhoz)). Drámát, ami szintén kipipálva. És persze humort, ami megintcsak kipiálva.

A legjobban várt őszi sorozat maradt (eddig is az volt). Az értékelésem 9/10, és szeptember 18-tól én majd tapadok a képernyőre. Minden hétfőn lesz, az NBC-n. Amúgy örvendetes, hogy az NBC visszaszorult a nagy tévék között, így most muszáj kockáztatniuk, mert bizony ez a show az erős kritika miatt erősen kockáztatás szerintem. Nem megy már a biztonsági játék.

Komment

Eddig 9 komment érkezett
  • Mr Chanandler Bong (ellenőrizetlen):
    2006. 07. 29. 19:50

    Huhhh de jó h ezt írtad..
    Paráztam tőle h nem lesz olyan jó mint amennyire várják/várjuk, de ezek alapján meg merem nézni:)

  • NemTom (ellenőrizetlen):
    2006. 07. 29. 21:00

    Jeh.........ez csak kedvet csinált.......eddig is vártam de ez rátett még egy lapáttal......

  • Mx (ellenőrizetlen):
    2006. 07. 29. 22:25

    És igen! És jó! És nagyon jó!
    Egy igényes, baromi jól kidolgozott No 1. sorozat Sorkintól. Withford és Perry remekelnek!!! 10 év jóbarátok után, egyszer sem jutott eszembe, hogy jé itt a Chandler, hiszen Perry összes filmjén ezt érzeni, kivéve itt és most. Jó sztori, baromi kemény és gyors, éles párbeszédek. (már előre sajnálom magam)
    És Peet-ről se feledkezzünk meg, aki iszonyat jól adta nekem elő a cápát.
    Nagyon remélem, hogy nézett műsor lesz, mert erre én így nagyon, de nagyon vevő vagyok! Gyerünk Amerika, mutass valamit!!!!! 9/10

  • human (regisztrált):
    2006. 07. 29. 22:58
  • johndoe (ellenőrizetlen):
    2006. 07. 29. 23:21

    Na igen. Én is félek a 13 résztől. Még a Heroes egy ilyen, amit nem hiszem, hogy kap egész évados megrendelést.
    Úgy látszik Sorkint elsodorta a WW-s idealizmus, ha elhitte hogy ebből siker lehet. vagy csak mi látjuk ennyire sötéten a jövőt?
    Mindenesetre a sorozat hatalmas, nagyon igényes, és szórakoztató, és meglepően jók a zenék. A színészeket nem dícsérem, mert más úgyis megteszi, csak helyeselni tudok.
    A fordítónak pedig már most elkezdhetünk gyűjteni, mert megérdemli szegény :D
    Még egy okkal több, hogy várjuk a szeptembert...

  • Lewis (ellenőrizetlen):
    2006. 07. 30. 15:16

    Kaphatnánk egy olyan felvilágosítást is, hogy egy-egy amerikai sorozat mennyibe kerül. Ha jól tudom a Jóban Rosszban, Barátok közt egy része 4-5 millió Ft.

  • human (regisztrált):
    2006. 07. 30. 15:21

    leírtam ez mennyiben van részenként

  • tibi (ellenőrizetlen):
    2006. 11. 17. 16:53

    hogy ne lenne már egész évadra megrendelés a heroesból!? láttál már belőle egy részt is? sztem nagyon franko a film

  • human (regisztrált):
    2006. 11. 17. 16:58

    a dátumokat megnézni fáj?

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.
a